Kiskoromban imádtam a karácsonyt. Mindig vártam. Már novemberben közöltem, hogy mit szeretnék, hogy a "Jézuska" időben meghozhassa az áhított Barbie álomotthont - megjegyzem, sosem hozta meg, és most már örülök is neki. Utálom Barbie-t, mert aránytalanul hosszú a combja, tökéletesen szimmetrikus az arca, tengerkék a szeme, derékig ér a haja, és ennek tetejében még mindene meg is van. Egyedül a fickója nem kellene, mert nincs teljesen "felszerelve". Akinek volt Ken-je, pontosan érti, mire gondolok.
Na tehát, fiatal fejjel (mert most amúgy 220 éves vagyok) rajongtam az ünnepért, és mindenért, ami vele kapcsolatos. Hó, fenyőfa, égősorok, díszek, sütés-főzés... 24-én mindig át kellett mennünk mamához, hogy Jézus le ne bukjon, miközben behozza azt a nagy fenyőfát. (Érdekes, hogy életkorom fordítottan arányos a fenyőfa méretével.) Akkor még az ajándék volt a lényeg, meg a sok süti, amit a mamák meg keresztmuterom sütött. 3 napig ment a közeli rokonok látogatása - és az ajándékok begyűjtése. Egyátalán nem zavart a rengeteg giccs, ami a karácsonnyal járt. Gondolok itt a műanyag fenyőkre a boltokban, idióta kerámiafigurákra az asztalokon, hülyén megkomponált égősorokra körbe a házakon, elméletileg felfelé mászó Mikulásnak tervezett, de akasztott Mikulásra emlékeztető izékre a házak falán...
Most már utálom, hogy már november eleje óta nem hallani rendes zenéket a bevásárlóközpontokban, mert mindenhol George Michael Last Christmas-e vagy a Jingle Bells szól. Az emberek idegesen szaladgálnak a városban (meg úgy mindenhol), hogy ajándékot/kaját/nyugtatót vegyenek. Mindenki fehér karácsonyért imádkozik, de havat lapátolni persze utál, ahogy én is.
Mindezen hülyeségeken felülkerekedve, én azért mégis csak szeretem a karácsonyt. Nem úgy, mint kisgyerekként, máshogy. Főképp a karácsonyt megelőző és követő időszakot, amit téli szünetnek nevezünk. De ez majd egy későbbi bejegyzés témája lesz, úgy tervezem.
Szóval! Nekem sosincs karácsonyi hangulatom, csak az utolsó pillanatban. Mikor apa meg tesóm (hosszas kérlelések után) beállítja a fát, anya bejelenti, hogy már előre elege van, mert 100 félét kell csinálnia egyszerre, tesómmal összeveszünk a díszek elhelyezésén a fenyőn, és a kutya is szétrágja a lenyesegetett fakérget, nekem egyből irtózatos ünnepi feelingem lesz. A félnapos stressz után aztán este 6 körül mind szépen leülünk az asztalhoz, eszünk, közben tesómmal szócsatát vívunk. Utána megkapjuk a "meglepetéseket", amit előtte már felpróbáltunk... Apa mindig könyvet kap, mert utál próbálni...
De a lényeg, hogy mindenki együtt van, túlcsordul a szeretet és a béke, meg a halászlé, ami nálunk speciel sosincs, mert rühellem.
Összefoglalva: azért mégis csak a karácsony a legjobb és legszebb ünnep az évben. Meg a Szülinapom, természetesen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése