módosított terv(ek)

Kiskoromban állatorvos szerettem volna lenni. Aztán megtudtam, hogy annak tehenekben kell turkálnia... Nagy nehezen, de megemésztettem ezt a tényt, amikor rájöttem, hogy tulajdonképpen a vér szagát, illetve látványát sem bírom annyira (de azért egy jó kis akciófilmet megnézek, csak közvetlen mellettem ne vérezzen senki feltűnően). Szóval ez a tervem végleg füstbe ment. Hello Petőfi. Egyebek mellett azóta arra is rájöttem, hogy teljesen kikészülök, ha állatot (meg embert) látok szenvedni. Így az orvosi pályától végleg elálltam. (Egyébként mostanra már a tanulást magát is megutáltam, ha a vér iszonya nem, hát ez elrettentett volna előbb, utóbb.) Viszont a biológia egyes témái (állatok, emberek viselkedése) érdekelnek. Gondoltam, ezzel kezdhetnék valamit. Felmerült bennem, hogy lehetnék mondjuk, gyermekpszichológus, mert bírom a kis patkányokat. Őszinték, aranyosak és még nem rendelkeznek azokkal a tulajdonságokkal, amiket a felnőttekben mindennél jobban utálok.
Ebbe a gondolatba, elképzelésbe ringattam magam egészen 11. osztály elejéig..., amikor is elkezdtem suli után be-bejárogatni anyához a Nagyboldogba, ahol heti 3 délután napközit vezet. Az első alkalommal nem tűnt túlságosan veszélyesnek a helyzet, 15-20, kb a derekamig érő kis fazon ülte körül az összetolt padokat, és bámult nagy szemekkel, mikor beléptem a terembe. Egyátalán nem éreztem magam fenyegetve. Beszédbe elegyedtem édesanyámmal, újból megkértem, sőt, könyörögtem, hogy vegyen ki az iskolából. Dialógusunk közben egyre zavaróbb háttérzajokat hallottam. A zaj emelkedésével egyenes arányban emeltem én is a hangerőmet, de hangomat egy idő után elnyomta a sok "Add ide!, Fogd be!, Nem jó!, Haggyá'! ". Miután már a gondolataimat sem hallottam a hangzavartól, tátogtam anyának egy sziát, és eljöttem. El kell mondanom, mi történt az alatt a 10 perc alatt, míg bent voltam (hátha nem jártatok mostanában alsó tagozatosak között): az érzékszerveim felerősödtek, egyszerre hallottam 4 vagy 5 vékonyka hangot, a legtöbb mondat a "Tanár Néni" szavakkal kezdődött (kicsit meg is zavarodtam, mert azt hittem, hogy azt a rám hasonlító, kedves nőt Anyának hívják, mindegy, ezt majd valakivel meg kell még beszélnem..), a csörömpölés, a csapkodás hangja dübörgött a fülemben, a gyerekek rohangáló kis ponttá alakultak, anya szeme ide-oda járt a teremben, állandóan ugrásra készen állt. Közben éreztem, hogy a légzésem felgyorsul, az ér a halántékomon eszeveszettül lüktetni kezd, a szívem egyéni csúcsot döntöget, a hátamon folyik a víz és szédülök. Már ott tartottam, hogy artikulálatlanul olasz káromkodásokat kezdek el kiabálni, mire anya megoldotta a felmerült problámákat, és a gyerkőcök viszonylagos nyugalommal foglalták el a helyüket. Ekkor, mit ne mondajk, megrendült a gyerekekbe vettett hitem. Azóta kétszer voltam még bent. A 2. alkalommal ugyanúgy indult a jelenet, de már nem dőltem be naivan, ehehe. Leültem a tanári asztalhoz. A skacok kb fél percet hagytak, hogy csak úgy kibámulhassak a fejemből, máris megrohamoztak: "De szép a hajad!, Ez matek? Fúj!, Jó a gyűrűd!, Hol vetted ezt?" és hasonló kérdések. Elbeszélgettem velük, és rájöttem, hogy nem kell az első találkozásunk alapján elkönyvelnem őket, képesek az emberi viselkedésre is. (Ezt már korábban is feltételeztem, és az előzetes ismereteim alapján tudtam is, hogy léteznek ilyenek, de azelőtt általában egyszerre csak 2-3 kisgyerekkel voltam hosszabb ideig egy légtérben, ott elég jól kezeltem a helyzetet. Na meg persze az óvoda, de az egészen más, mert akkor te is ugyanazon a szinten vagy, mint a többiek, ott mindenki normálisnak tűnik - vagy nem, van az az emberi hülyeség, amit egy ötéves is tökéletesen érzékel.) Szóval most gondolkodok a gyermekpszichológián. Viszont néha elbizonytalanodom, mert a biológiától vagy a töritől (mert az a másik faktom) az utóbbi időben többször van idegrohamom.
Egyre gyanúsabb tehát, hogy nem mint gyereklélekbúvár fogom keresni a kenyerem. De ha nem az leszek, akkor mi?
Abban már biztos vagyok, hogy nem akarom az életemet egy számítógép mellett tölteni, miközben a 80. emeleten egy 3x3-as papírfalú kockában dolgozok. Emberekkel akarok találkozni, utazgatni, szervezni, kommunikálni, tárgyalni satsat... Felmerült még lehetőségként a kereskedelem és marketing, vagy a média (nem mint műsorvezető, hanem mint szerkesztő), vagy egy divatlap/magazin újságírója, esetleg lakberendező. Végülis ilyen területeken tudom magam, és tudnak mások elképzelni. Asszem, lesz még terv, amit módosítok. ;D


[Nyugtassatok meg, hogy VAN MÉG LEGALÁBB EGY EMBER a 11. évfolyamon, aki nem tudja, mi akar lenni!]