Először is, boldog névnapot, Feri! :)
Leírom gyorsan, míg el nem felejtem: Ofő elkapott ma, és mondta, hogy küld majd este egy e-mailt, hogy mit kell megtanulni Petőfiből csütörtökre. (Asszem csütörtökön írunk. Ugye? Most kicsit zavarba jöttem mint Ádám anyák napján..) Szóval estefelé kukkantsatok vissza (vagy legalább csütörtök reggelig), hogy mit kell megenni a Petőfi anyagrészből.
Nekem nagyon tetszett ez a kis előadás féleség a könyvtárban! Micsoda lelki erejük lehet ezeknek az embereknek! És jó volt, hogy végre ténylegesen, testközelben lehetett velük beszélgetni. Úgy értem, nem tesz akkora hatást, ha mondjuk egy kisfilmet nézünk meg vagy ilyesmi. Mekkora erő kell ahhoz, hogy valaki fel tudjon dolgozni egy ilyen szörnyűséget. Én néha azon is kiakadok, hogy már megint hogy nézek ki, vagy már megint "elbaszcsiztam" (elnézést kérek, de ha Kiss Ádám mondhatja, akkor én is) valamit. Órákat képes vagyok görcsölni, agyalni egy-egy problémán. És itt vannak ezek az emberek, akiknek valljuk be, nagy törést okozott az életükben a látásuk elvesztése. Újra kellett építeniük magukat, a személyiségüket, az életüket. És mégis próbálnak boldogulni, nem fordultak magukba, jó kedvűek és vidámak. És a humorukról ne is beszéljek, én olyan jókat nevettem!! Szóval ez azért egy kicsit elgondolkodtatott. Annyi mindent lehet tőlük tanulni...
Úgy éreztem, hogy fontos lelkiznem egy kicsit.
A léleksimogatás után egy huszárvágással vidámabb vizekre eveznék.
Hétfő reggel. Aki korán kel, aranyat lel. Fenéket! Aki korán kell egész nap rohadt álmos. De hát nekünk tanulóknak, ez jutott. És a tanároknak is. Bocsánat. De ugye a tanár az a gyerek, aki legtovább jár iskolába, tehát tulajdonképpen tanuló. Megtanul nevetni a tehetetlen helyzetben, ahelyett, hogy idegrohamot kapna. (Nem szokott előfordulni. Mármint az idegroham. - Gyanítom, jó tanárok vagyunk.) Kérdezném az alapórás matekosokat, hogy mit éreznek a matek témazáróval kapcsolatban. Én személy szerint egy váááááá és egy #&>@^*+!! keverékét. :D Majd meglátjuk. Faktos matekról hallottam szörnyűségeket... Mindenféle tétel. Hajaj. Őőő, töri. Hihi, vicces. [Öcsém most jött haza: - Hát te? - Haza jöttem. - Miért? - Zavarok?] Kommentálni nem tudom, mik történtek, mert ANNYIRA EL VOLTAM FOGLALVA a 40. lecke kijegyzetelésével.
Jövő héttől hétfőnként még egy plusz biosz óra lesz a faktosoknak.
Amúgy most van az a szakkörös valamicsoda, ugye? Majd meséljétek el, milyen volt!
Kinga vagyok, béke és szeretet
Heti 4 biosz fakt 2 sima és 2 szakkör ? Meghalnék.:)
VálaszTörlésJaj én annyira jól elvontam ezen a szakkörös valamin 5 perc nevetés :P;)
VálaszTörlésKöszi de nem ma tartom a névnapom :P
VálaszTörlés